Ma 2025. Július 12.
Szombat, Izabella napja van.
„A Te oltalmad alá sietünk, Istenszülő Szűz”

A Debreceni Görögkatolikus Parókia szervezésében lehet megnézni a Magyar Passió c. filmet

2021.11.10

A Debreceni Görögkatolikus Parókia szertettel hívja az egyházközség tagjait és barátait november 13-án szombaton, az Apolló Moziban 15 órától kezdődő Magyar Passió című történelmi film közösségi, zártkörű előadására és a vetítést követő pódiumbeszélgetésre.

A Kossuth-és Jászai Mari-díjas Eperjes Károly alkotása a magyar történelem, méltatlanul át nem beszélt, eddig játékfilmben nem ábrázolt tragédiáját eleveníti fel a nézők számára művészi formában.

1950. június 8-ról 9-re virradóan, egyetlen éjszaka alatt, sok ezer embert hurcoltak el erőszakkal a kolostorokból, rendházakból, tettek földönfutóvá dolgos embereket.

Az alkotó így vall a filmről:

„A Magyar Passió címet pedig azért választottuk, mert a film nemcsak a papok, szerzetesek, apácák kálváriája, hanem az ÁVH-soké és a kulákoké is. Sőt még Trianon fájdalmára is reflektál. Magyar szenvedés­történet.” (Forrás: Mandiner.hu)

Előzetes jelentkezésre feltétlenül számítunk egyéni és csoportos módon parókiánkon, névvel és közösség esetén létszámmal. A belépő ára 800 Ft.

Fizetés helyben és előzetesen a közösségi házban is lehetséges.

Elérhetőségek:

E-mail: debrecenigorogok@gmail.com
Facebook: www.facebook.com/debreceni.gorogkatolikus.parokia

Kapin István parókus +3630/676-6157

Troszt Máté káplán +3630/355-2753

Szaplonczay Márk káplán +3630/742-6961

Lesku Máté kántor, gondnok +3630/302-0215

Hevele József gondnok +3630/687-6371

Tamás Réka munkatárs +30/724-9255

Szeretettel vár minden jóérzésű érdeklődőt,

Kapin István parókus és munkatársai

„A Te oltalmad alá sietünk, Istenszülő Szűz”