A „Hitünkért” női közösség augusztus 8-án gyalogos zarándoklatot szervezett Máriapócsra

Közösségünk egy következő fejlődési szakaszhoz érkezett: együtt zarándokoltunk el Debrecenből Máriapócsra augusztus 8-án, Nemzeti Kegyhelyünkre.

Papi áldással megerősítve tapasztalt zarándokok és tapasztalatlanok együtt indultunk, hogy az Istenszülő elé helyezzük gondjainkat, aggodalmainkat és örömeinket, új közösségünket, otthon maradt társainkat. Erőpróbáló volt a 34 fokos tikkasztó meleg és a közel 30 kilométernyi távolság, de nagyon megerősítő volt látni a zarándoktársak bátorítását, érezni, ahogy támogatják egymást egy-egy nehéz pillanatban. A zarándoklatunk állomásainál közös imák hangoztak fel, ahol Jézus legszentebb sebei előtt borultunk le, rózsafűzért imádkoztunk és csodálatos pócsi énekeinket elevenítettük fel.

Sokat jelentett számunkra, hogy egyházközösségünk papjai velünk együtt imádkoztak és egy-egy útszakaszon elkísértek.  Utunk elején Veres Zoltán atya nagy lendülettel és töretlen imával vezette a csapatot.

Nyírgelsén Kapin István parókus atya útravalója erősített meg mindannyiunkat. Jó volt érezni, hogy István atya bízik bennünk, még ajándékkal is kedveskedett a csapatnak.

Gyakran éreztük az út során azt, hogy már csak a lélek visz előre, mert a test erőtlen. De mikor láttuk, hogy még az idősebb, beteg asszonytársak is folytatják útjukat, mi sem adtuk fel.

Igyekeztünk gyaloglási- és imatempónkat alázattal összehangolni, ami nem mindig ment könnyen, hiszen, mint az életben is, mindannyian különbözőek vagyunk emberi természetünk, vérmérsékletünk, élettapasztalatunk és teherbírásunk és motivációink szerint.

Nagyon megerősítő, hogy a Szűzanya milyen szelíden és gyengéden formál bennünket egy jó csapattá, hogy azt tehessük, amit az Ő Szent Fia mond. A máriapócsi kereszttől Troszt Máté atya vezetett bennünket egészen a Kegytemplomig, ahol bizony a könnyeink is kicsordultak, olyan megható volt együtt belépni erre a kiimádkozott szent helyre.  Istennek legyen hála a sok erőért és kegyelmekért! (Gajdos Viktória)

Zarándoktársaim személyes vallomása beszédes bizonyítéka, milyen csodás élményben volt részünk.

„A Szűz Anya szeretete kegyelme és biztatása volt egész utunkon. Az első perctől kezdve éreztük, hogy vár bennünket, óhajtja imáinkat. Az útközben imaórák és elmélyedések, a pócsi Szent Liturgia megerősített bennünket közösségi és személyes kéréseink megvalósításában.

A Szűz Anya oltalmát érezhettük abban is, hogy nem egyszerű gyaloglás, séta volt ez az út, hanem a legszentebb édesanya tiszteletére teljesített zarándoklat.” (Vasas Lászlóné Erika)

„Eleinte azt éreztem ez nekem nem való. Nagyon szerettem, szeretek Máriapócsra menni, de mindig kényelmes körülmények között, autóval vagy busszal. Ez volt életem első gyalogos zarándoklata. Sok kifogást kerestem és találtam miért ne menjek vagy autóval esetleg.

Augusztus 8-án hajnalban 4 órakor már felkeltem. Imádkoztam, elmélkedtem. A lelkiismeretem vagy a Szentlélek azt mondta: menned kell.

Így hát elindultam a többiekkel. Aztán Nyírgelsén Kapin atya szavaira valami megmoccant bennem. Eszembe jutott miért is találtuk ki ezt az egész egyesületet. Miért vállaljuk 37 fokban ez az ’’eszement’’ menetet. És akkor hirtelen értelmet kapott minden. Megértettem, és azonnal felajánlottam testi és lelki szenvedésemet.

Kitisztult a kép, hogy mi asszonyok, testvérek vagyunk. Támogatjuk egymást és a Szűzanya segít és vezet minket. Akkor is, ha gyengék vagyunk és akkor is, amikor jót teszünk. Hálás vagyok nektek ezért asszonytársaim, olyanok vagytok Nekem mint a nővéreim, húgaim. Sok kegyelmet kaptunk ezen az úton. Köszönöm Nektek. (dr. Számadó Krisztina)