Közösségi ház

„ÉRTÉKMENTÉS A HIT, KULTÚRA ÉS HAGYOMÁNY MEGŐRZÉSÉVEL”
ATTILA TÉRI GÖRÖGKATOLIKUS TURISZTIKAI LÁTOGATÓKÖZPONT

 

Projekt célja

A projekt és a Turisztikai Látogatóközpont létrehozásának célja a debreceni térség még színesebbé tétele azáltal, hogy a helyi görögkatolikusok hagyományainak, történelmének és jelenének prezentálása a mindennapok részévé válik. Egy olyan turisztikai célpontot tervezünk létrehozni, amely által Debrecen még sokszínűbbé válik, s a helyi közösségek, alkotók is lehetőséget kapnak arra, hogy alkotásaikat, munkáikat, tehetségüket széleskörben megmutathassák. A Látogatóközpont létrehozásával egy XXI. századi, modern elemekkel működő, látogatóbarát turisztikai célponttal bővülne Debrecen város nevezetességeinek palettája, így téve még vonzóbbá a várost turisztikai szempontból is. A helyi görögkatolikusok sajátjuknak érezhetik a Központot és aktivizálnák magukat azzal a céllal, hogy minél eredményesebben és minél nagyobb vonzerővel rendelkezően működjön az, így téve azt az egész közösség hasznosulási pontjává.

 

Szakmai kritériumok teljesülése a projektben

A Turisztikai Látogatóközpont megépítése nagyban hozzájárul a helyi görögkatolikus kulturális örökség turisztikai hasznosításához. Ennek érdekében hozunk létre egy 190 m² többfunkciós közösségi termet. A teremben színvonalas állandó és időszakos kiállításokat, előadásokat tervezünk látogatóbarát és élményelemekkel.

  1. A Látogatóközpont időjárásfüggetlen kínálati elemekkel rendelkezik köszönhetően annak a többfunkciós közösségi teremnek, amelyben az események, kiállítások nagy része megvalósításra kerül.
  2. A Látogatóközpontban megvalósuló önálló programelemeket az alábbi célkitűzéseink által valósítjuk meg:
    • Bizánci hagyományaink bemutatása
      • ikonkiállítás, helyi ikonfestők munkáinak prezentálása
      • bepillantási lehetőség az ikonfestés folyamatába
      • egyedi zenevilágunk megismertetése egyházzenei hangversenyek formájában
      • az adott időszakhoz kapcsolódó vallási néphagyományaink prezentálása a látogatók számára
      • ismeretgyarapító gyakorlatorientált foglalkozások és előadások
    • Kulturális turizmus felélesztése
      • nem szakrális művészetek prezentálására lehetőség biztosítása helyi alkotók részére (fotókiállítás, festménykiállítás, interaktív előadások)
      • tematikus alkalmak, stílusok korok műfajok szerint
      • térségünk gazdag kulturális és természeti örökségének bemutatása: Hajdúdorog, Hortobágyi Nemzeti Park, Hajdúszoboszló
      • filmek készítése, bemutatása
    • Családbarát programok megvalósítása
      • gyermekek és fiatalok számára alkotóközösségek prezentálása, életutak, követendő példák bemutatása
      • közösségformáló hagyományápoló játékok életre keltése, megtanítása
      • nép- és társastáncoktatás
  1. A Látogatóközpont elindításától kezdve arra fog fókuszálni, hogy interaktív, látogatóbarát intézményként működjön, ahol a látogatás élménnyé válik.
  2. A bemutathatóságot, interpretációt a XXI. század elvárásai mentén tervezzük kivitelezni, amelynek fókuszában az a megközelítés áll, hogy a látogató számára egy olyan élményt nyújtson a Központ, amelyre a későbbiekben is emlékezni fog mint jó élményre. Ennek érdekében az alábbi interpretáló, tárgyi eszközök beépítését szorgalmazzuk projektünk során:
  • A közösségi terembe a bemutatást segítő informatikai eszközöket (projektort, professzionális hangosítási rendszert, vetítővásznat) telepítünk a modern interpretáció elősegítésének érdekében.
  • A Látogatóközpont egész területén vezeték nélküli hálózatot építünk ki, amelyet ingyenesen használhatnak a látogatók.
  • A „green screen” technológia segítségével rendkívül látványos hátterekkel biztosítjuk a történelmi színtereken történő fotókészítést, amelyeket a látogató önmaga is el tud készíteni, vagy a helyi munkatársak segítségével is megvalósíthatja és elküldheti saját magának.
  • Görögkatolikus hagyományainkat, történelmünket bemutató filmek elkészítését tervezzük amatőr fiatalok, felnőttek bevonásával; ehhez a szükséges szoftvereket mi biztosítjuk.
  1. Évenként négy, turisztikai szempontból is nagy vonzerővel rendelkező esemény megvalósítását tűzzük ki célul:
  • Hagyományőrző fesztivál a húsvét jegyében, amelynek keretein belül a húsvéthoz kapcsolódó időszaki kiállítást; hagyományos étkek bemutatását és elkészítését; locsolkodási népszokás felelevenítését szervezzük meg
  • Etnikai találkozó: a ruszinság és a görögkatolikus egyház kapcsolatát s ennek történelmi hagyományait prezentáljuk kiállítások, előadások formájában
  • Szüreti mulatsággal egybekötött rendezvényünk által a helyi kistermelőknek adunk lehetőséget portékáik prezentálására, emellett borversenyt és mustkészítést valósítunk meg, majd egy szüreti bállal zárjuk rendezvényünket
  • Úton Betlehembe címmel karácsonyi előadást, koncertet és kiállítást szervezünk, amelynek keretein belül helyi közösségeink és alkotók mutathatják be alkotásaikat, betlehemezésüket, a napot pedig egy karácsonyi témakörbe illeszkedő koncerttel zárjuk.
  1. Egységes arculat kiépítése által érjük el azt, hogy a többi Turisztikai Központtól megkülönböztethetővé válhassunk
  2. A Látogatóközpont minden táblája, prospektusa elérhető lesz a magyar mellett angol és német nyelven is, hogy a külföldi látogatók számára is nyílttá váljon a Központ és így még szélesebb körben tudjuk megvalósítani terveinket.
  3. Központi célunk annak megvalósítása, hogy megvalósítjuk a generációközi együttműködést és életkorfüggetlenné váljanak szolgáltatásaink, programjaink. A fejlesztés családbarát, hiszen az interaktív eszközök még a legfiatalabb célközönség számára is vonzóvá teszik a Látogatóközpontot.
  4. A Központ egyediségét az adja, hogy se a városban, se a térségben nincs ennyire konkrétan a görögkatolikus hagyományaira épülő Turisztikai Látogatóközpont, aminek segítségével a látogató emberközeli, XXI. századi környezetben ismerhetné meg a hagyományokat, történelmet és részesülhetne új impulzusokban az állandó kiállítások, előadások segítségével.