Hirdetéseink: 2018. augusztus 5. vasárnap

2018. augusztus 5. vasárnap

  1. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szeretnénk süteményekkel megajándékozni a Szent Damján tábor beteg gyermekeit. A süteményeket augusztus 6-án, hétfő délelőtt várjuk majd a Szent Miklós terembe, illetve a sekrestyébe 11 óráig. Köszönjük hálásan a felajánlásokat.
  2. Megkezdődött a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző böjti időszak. Ebben a két hétben hétköznapokon, az esti Szent Liturgia után Parakliszt végzünk az Istenszülő tiszteletére a vecsernye helyett.
  3. Holnap, augusztus 6-án, hétfőn Urunk színeváltozásának ünnepe lesz. A hétköznapi ünnepi rend szerint lesznek a szertartások. Ezen az ünnepen gyümölcsöt szoktunk szentelni, aki tud, kérjük, jelezze még a mai napon azt a sekrestyében.
  4. Ma este az ünnep előestéjén, virrasztás lesz templomunkban az esti Szent Liturgia után. A vecsernye, lítia és utrenye szertartását fogjuk elvégezni. Szeretettel várunk mindenkit a közös virrasztásra.

Hirdetéseink: 2018. július 15. vasárnap

 2018. július 15. vasárnap

  1. Pénteken, július 20-án Illés próféta ünnepe lesz. A szertartásokat a hétköznapi ünnepi rend szerint végezzük. Szent Liturgia lesz 6.30, 8.30, 10 és 17.30-kor. Utrenye 7.15-től lesz, az esti Liturgia után vecsernyét végzünk.
  2. A női torna a nyári időszakban ismét a Metropóliai Hivatalban, a Petőfi tér 8. szám alatt van hétfőn és szerdán 18 órától! Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Hirdetéseink: 2018. június 24. vasárnap

2018. június 24. vasárnap       

  1. Örömmel értesítjük a kedves testvéreket, hogy Tatai Zoltán diakónust áldozópappá szenteli Kocsis Fülöp érsek metropolita atya templomunkban mához egy hétre, július 1-én, a 10 órakor kezdődő püspöki Szent Liturgiában. Várunk mindenkit a közös ünneplésre! Imádkozzunk a szentelésre várakozó testvérünkért.
  2. Pénteken, június 29-én Péter és Pál főapostolok ünnepe lesz. A szertartásokat a hétköznapi ünnepi rend szerint végezzük. Szent Liturgia lesz 6.30, 8.30, 10 és 17.30-kor. Az esti Liturgia után vecsernyét végzünk.
  3. Az ünnep előestéjén, július 28-án, csütörtökön, az esti Szent Liturgia után virrasztás lesz a templomunkban, amelyben a vecsernye, lítia és utrenye szertartását fogjuk elvégezni. Várunk mindenkit a közös imádságra.
  4. Szerdán, július 27-án Jézus ima találkozó lesz templomunkban a vecsernyével kezdődően, amelyet Fülöp érsek metropolita atya fog vezetni.
  5. Mához egy hétre a Szent Liturgiák perselyadományait az un. Péter fillérek gyűjtésre fogjuk továbbítani a Főegyházmegyei Hivatal felé. Ennek megfelelően kérjük majd a kedves testvérek jószívű felajánlásait.

Hirdetéseink: 2018. június 10. vasárnap

2018. június 10. vasárnap

  1. Megszokott közösségi programjainkra várjuk a kedves testvéreinket. Kedden lesz csigakészítő kör, hétfőn és szerdán női torna, csütörtökön bibliakör.
  2. Pénteken este a Szent Liturgia kivételesen 18 órakor fog kezdődni, mert a Szent Efrém iskolánk ballagása lesz 17 órától.
  3. A ma esti, 17.30-kor kezdődő Szent Liturgiát Szabó Péter atya lelki üdvösségéért végezzük, s utána a Parasztász szertartását is elimádkozzuk.

Temetése holnap, június 11-én lesz Miskolcon, 11 órakor a Búza-téri görögkatolikusszékesegyházban. Temetésére ingyenes autóbuszt indítunk a templom melletti parkolóból 8.30-kor. Jelentkezni lehet a sekrestyében és irodában.

Imádkozzunk lelki üdvösségéért!

ELHUNYT SZABÓ PÉTER ATYA

Szomorú hírt kell közölnünk a kedves testvérekkel.

Szabó Péter atya elhunyt. Nyugdíjasként volt parókiánk lelkes, odaadó papja. Köszönjük áldozatos szolgálatát.

Szent Liturgiát végzünk lelki üdvösségéért június 10-én vasárnap, az esti, 17.30-kor kezdődő Szent Liturgiában, s utána a Parasztász szertartását fogjuk érte végezni templomunkban.

Temetése Miskolcon lesz június 11-én hétfőn, 11 órakor a Búza-téri görögkatolikus székesegyházban. Temetésére ingyenes autóbuszt indítunk a templom melletti parkolóból 8.30-kor. Jelentkezni lehet a sekrestyében és irodában.

Imádkozzunk lelki üdvösségéért!

Adj Urunk, tőlünk elköltözött Péter áldozópap szolgádnak boldog nyugalmat, és készíts neki örök emléket!

Hirdetéseink: 2018. június 3. vasárnap

2018. június 3. vasárnap

  1. Ma este a Cappella Romana a templomunkban ad önálló hangverseny. Az együttes már a 18:30-kor kezdődő vecsernyébe is bekapcsolódik, ami után kezdik önálló hangversenyüket 19:30-kor. A belépés ingyenes.
  2. Megszokott közösségi programjainkra várjuk a kedves testvéreinket. Hétfőn lesz ikonfestő kör, kedden csigakészítő kör, hétfőn és szerdán női torna, péntek a Bazilita Harmadrend találkozója.
  3. A Férfi kör csütörtökön, június 7-én lesz 19 órától a Szent Miklós teremben.
  4. Szomorú hírt kell közölnünk a kedves testvérekkel. Szabó Péter atya elhunyt. Nyugdíjasként volt parókiánk lelkes, odaadó papja. Köszönjük áldozatos szolgálatát. Jövő héten vasárnap, az esti, 17.30-kor kezdődő Szent Liturgiát, s utána a Parasztász szertartását fogjuk érte végezni templomunkban. Temetése Miskolcon lesz. Imádkozzunk lelki üdvösségéért.

ÖTVEN GYERMEK RÉSZESÜLT AZ EUCHARISZTIÁBAN

Pünkösd vasárnap nem csak a Szentlélek eljövetelét ünnepelték a hívők a debreceni főszékesegyházban, hanem azt is, hogy ötven gyermek lett elsőáldozó.

A padsorok szélén tölgyfaágak magaslottak, míg a padlót frissen kaszált fű borította a húsvét utáni 50. napon Isten házában. E rendhagyó díszítés szimbolizálta a természetet élővé tevő Szentlelket. Az „erdővé” átalakult templomba érkezett meg a félszáz ünneplőbe öltözött kisfiú és kislány, akik az oltár körül helyet foglalva várták, hogy hosszas tanulás és lelki ráhangolódás után ezen a napon végre részesülhessenek az Eucharisztia szentségében.

Pünkösdnek két különleges himnusza van. A pünkösdi tropár, ami így hangzik: áldott vagy Te Krisztus Istenünk/ ki a halászokat bölcsekké tetted/leküldvén neki a szentlelket. És a pünkösdi Konták: Midőn a Magasságbeli összezavarta a nyelveket, / akkor szétszórta a nemzeteket; / midőn pedig a tüzes nyelveket osztotta szét, / mindenkit egyesülésre hívott, / hogy összhangzóan dicsőítsük / a legszentebb Lelket. Utóbbi két történetről is szól: az egyik az Ószövetségből való, a másik pedig az Újszövetségből. – kezdte homíliáját Kocsis Fülöp érsek atya.

Az ószövetségi a Bábeli zűrzavarra utal, arra, amikor sokan összefogtak, hogy építsenek egy égig érő tornyot, mert nevet akartak szerezni maguknak. Itt követték el a hibát – fogalmazott Fülöp atya – mert ezzel mind a maguk dicsőségét keresték, ezért nem érthették meg egymást. Mindez azért történt így, mert, ha az ember valamit Isten nélkül akar csinálni annak a vége összevisszaság. „Ha az ember úgy akar valamit felépíteni, hogy azzal nem az Isten dicsőségét akarja szolgálni, akkor abból csak káosz lesz.” – hívta fel a figyelmet a főpásztor. Hányszor van, hogy bár egy nyelven, magyarul beszélnek nem érti meg egymást a diák és a tanár vagy a kamasz a szüleivel – példálózott Fülöp atya. Azért, mert nem a szeretet nyelvén beszélünk – tette hozzá. – Isten úgy orvosolja a zűrzavart, hogy elküldi a Szent Lelket, hogy egységgé válhassunk benne, vele. Ez jelenik meg a Konták folytatásában, ami már egy újszövetségi történethez, Jézus mennybemeneteléhez, a Lélek kiáradásához köthető: „…midőn pedig a tüzes nyelveket osztotta szét, mindenkit egyesülésre hívott, hogy összhangzóan dicsőítsük a legszentebb Lelket.” A Szent Lélek, amikor leszáll, egyesíteni akar mindenkit, és ez alkalommal ötven gyermeket kapcsol be az Eucharisztiába. – fogalmazott érsek atya, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy Jézus Krisztus testével és vérével rendszeresen élnünk kell, mert bár a Szentlélek egyszer szállt le az apostolokra, de azzal a céllal, hogy utána az Eucharisztiába, mindig újra és újra részesüljenek. Jézus mondja: „ezt tegyétek, ezt cselekedjétek, ezt ismételgessétek az én emlékezetemre.”

Prédikációjában érsek atya is kitért a fűszőnyeggel és faágakkal díszített templomra. „Amikor leszáll a Szentlélek, akkor át kell élnünk nekünk is, hogy a természetnek a duzzadó ereje, amely éltető erő, az átjárja az egyházat és bennünket is. Ezt az életerőt kapjuk meg és ezzel az Isteni erővel, Jézus Krisztussal kell élni minden nap.” – zárta gondolatait a metropolita.

Ez a nap egykor az apostolok életében hozott nagy változást, ezúttal pedig a gyermekeken volt a sor. Áldoztatásukat maga érsek atya végezte. A szertartás végén a szülőknek is „feladatuk volt”. Ők kezüket a gyermek fejére helyezve anyai és atyai áldásukat adták elsőáldozó fiúkra vagy lányukra. Az elsőáldozókat és hozzátartozóikat a főpásztor meg is vendégelte az érseki rezidencia udvarán, ahol a gyermekek oklevelük mellett proszforát is kaptak vagyis a keleti egyház kovászos kenyerét, amiből az Eucharisztia lesz.

Közeledik az adóbevallások ide

Aki teheti, kérjük, ajánlja egyik 1 %-át a Katolikus Egyháznak (technikai szám: 0011), a másik 1 %-ot pedig parókiánk alapítványának: A Debreceni Görög Katolikus Egyházért Alapítvány (adószám:18547285-2-09). Az alapítvány az épülő közösségi házunkat szeretné segíteni. Köszönjük a felajánlásokat!

HAMAROSAN CÉLT ÉR A SZERETET

Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozókat szereti-ez állt azon a kis emlékkártyán, amit a “Szeretet házhoz megy” elnevezésű hang-áhítat résztvevői kaptak május 12-én. Az Attila téri Főszékesegyház megtelt “jókedvű adakozókkal”, akiknek köszönhetően eddig több mint egymillió forint gyűlt össze az üldözött keresztények megsegítésére.

Minden szempontból különleges volt az este, már csak azért is, mert a keleti templomokban nem szokás ilyen jellegű koncerteket rendezni, hiszen az Isten házában elhangzó énekek és imádságok a Teremtő dicsőségére szólnak – kezdte köszöntőjét Kocsis Fülöp érsek atya. A szeretet házhoz megy – ezt a címet adták a szervezők a hangáhítatnak. E sokat emlegetett mondat ezúttal különös jelentőséggel bír, hiszen az összegyűjtött adományokat személyesen viszi majd el Szíriába a főpásztor.

„Az emelkedett este hangulatához talán nem illik, mégis kemény szavakkal kell beszélnem arról, hogy micsoda galád és embertelen érdekek vezetik bizonyos hatalmakat ahhoz, hogy embereket otthontalanná, hajléktalanná tegyenek. A szándéka az lenne az egyháznak (immár harmadik alkalommal), hogy ezt a folyamatot megakadályozza. A Szíriában tett látogatásom óta jól tudom: abban kell segíteni a háborús körülmények között élőket, hogy otthon maradhassanak vagy ha már kénytelenek voltak elhagyni hazájukat akkor visszatérhessenek.” – mondta érsek atya, aki azt is hangsúlyozta, hogy az adományokat azért viszi el ő maga, mert a személyes szeretet az igazi szeretet, az jut el szívtől a szívig, az tud lelkileg építő lenni.

Ezt az estét, a gyűjtést úgy lehetett személyessé tenni, hogy két, hazánkban tanuló szír diák is meghívást kapott a koncertre. Nora (az ortodox egyház tagja) és Vadia(római katolikus) elmondták, hogy Magyarország támogatja itteni tanulmányaikat. (Szíriából összesen mintegy négyszáz fiatalnak adatik még meg ez a lehetőség) Ezek után a fiatalok anyanyelvükön énekeltek és imádkoztak, bár kicsit félszegen, de annál nagyobb szeretettel, ezzel is meghálálva az adakozóknak a segítséget.

Az esten elsőként a Lautitia kóruscsalád gyermekkarának dalai csendültek fel. Nemes József karnagy fontosnak tartja, hogy a gyerekek tisztában legyenek annak értékével, hogy adni miért jó. A kis dalos pacsirtáknak nem tette kötelezővé a fellépést, ők mégis teljes létszámban jelentek meg és járultak hozzá egyik legértékesebb kincsükkel a gyűjtéshez. A Lautitiások a három „nagy” előadó produkciói között kápráztattak el hangjukkal a híveket.

Hajtmann Ildikó BONIS-BONA-díjas művész Mendelsson, Mozart és Vivaldi egyházi vonatkozású műveiből adott ízelítőt, majd Dolhai Attila hangja zengte be a templomot. A Jászai Mari-díjas előadótól a nagy népszerűségnek örvendő Leonard Cohen dalt, a Hallelujah-t is lehetett hallani. Végezetül Pitti Katalin operaénekes, Liszt-díjas Érdemes művész főként magyar zeneszerzők műveit szólaltatta meg. Keresztény emberként természetes volt számára, hogy közreműködjön az esten. Mint mondta: folyamatosan arra törekszik, hogy hitében még alaposabb legyen, még komolyabban élje meg, ezért a nap folyamán többször is imádkozik. Nem csak családjáért, szeretteiért, hanem a bajban lévőkért is, így a Szíriában nehéz körülmények közé került keresztényekért is. A jótékonysági koncertet annak megálmodója, Reviczky Éva asszony köszönetnyilvánító szavai zárták. A hasonló nemes programok megszervezésében jártas hölgyet a szíriai események azért késztették cselekvésre, mert egyfelől őt is nagyon megrázta az a felvétel, ami még 2015 végén járta be a világot egy szír kisfiúról, akinek holttestét partra vetették a hullámok a török partoknál. (A 3 éves Aylan, 5 éves bátyjával és szüleivel indult Törökországból Európa felé, amikor hajójuk elsüllyedt az Égei tengeren. A tragédiát csak az apa élte túl.) Másfelől az is mélyen megérintette, ahogy Kocsis Fülöp érsek-metropolita segíti a bajba jutottakat. “Nem beszél, teszi a dolgát, akár élete kockáztatásával is, és azt gondolom a példamutatás mindennél többet ér.”-mondta.

A szervezők mindenkinek köszönik a felajánlásokat, egyben felhívják a figyelmet, hogy további adományokkal folyamatosan lehet segíteni a gyűjtést!

Hirdetéseink: 2018. május 13. vasárnap

2018. május 13. vasárnap

  1. Mához egy hétre, május 20-án lesz Pünkösd ünnepe. Ezen a napon lesz gyermekeink elsőáldozása a 10 órakor kezdődő püspöki Szent Liturgiában. Imádkozzunk az elsőáldozókért és családjaikért!
  2. Pünkösdvasárnap a szertartásokat a megszokott vasárnapi rend szerint végezzük. Az esti Szent Liturgia után végezzük a vecsernyét a pünkösdi térdhajtási imádságokkal. Az ünnep előestéjén, május 19-én, virrasztás (vecsernye, lítia, utrenye) lesz templomunkban az esti Szent Liturgia után.
  3. Pünkösdhétfőn a vasárnapi rend szerint végezzük a szertartásokat. Várunk szeretettel mindenkit.
  4. Szombaton lesz az 5. halottak szombatja. A reggeli 6.45-kor kezdődő Szent Liturgiában emlékezünk meg elhunyt szeretteinkről.
  5. A máriapócsi betegek búcsújára, ami május 27-én lesz, még lehet jelentkezni. Az utazás ára 1200 Ft.
  6. Közeledik az adóbevallások ideje. Aki teheti, kérjük, ajánlja egyik 1 %-át a Katolikus Egyháznak (technikai szám: 0011), a másik 1 %-ot pedig parókiánk alapítványának: A Debreceni Görög Katolikus Egyházért Alapítvány (adószám:18547285-2-09). Az alapítvány az épülő közösségi házunkat szeretné segíteni. Köszönjük a felajánlásokat!
  7. Májusban a hétköznapi esti Szent Liturgiák előtt Parakliszt végzünk az Istenszülő tiszteletére! Várunk mindenkit a közös imádságra.
  8. Megszokott közösségi programjainkra várjuk a kedves testvéreinket. Ma este lesz énekkar, kedden csigakészítő kör, hétfőn és szerdán női torna, csütörtökön bibliakör.