Közeledik az adóbevallások ide

Aki teheti, kérjük, ajánlja egyik 1 %-át a Katolikus Egyháznak (technikai szám: 0011), a másik 1 %-ot pedig parókiánk alapítványának: A Debreceni Görög Katolikus Egyházért Alapítvány (adószám:18547285-2-09). Az alapítvány az épülő közösségi házunkat szeretné segíteni. Köszönjük a felajánlásokat!

HAMAROSAN CÉLT ÉR A SZERETET

Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozókat szereti-ez állt azon a kis emlékkártyán, amit a “Szeretet házhoz megy” elnevezésű hang-áhítat résztvevői kaptak május 12-én. Az Attila téri Főszékesegyház megtelt “jókedvű adakozókkal”, akiknek köszönhetően eddig több mint egymillió forint gyűlt össze az üldözött keresztények megsegítésére.

Minden szempontból különleges volt az este, már csak azért is, mert a keleti templomokban nem szokás ilyen jellegű koncerteket rendezni, hiszen az Isten házában elhangzó énekek és imádságok a Teremtő dicsőségére szólnak – kezdte köszöntőjét Kocsis Fülöp érsek atya. A szeretet házhoz megy – ezt a címet adták a szervezők a hangáhítatnak. E sokat emlegetett mondat ezúttal különös jelentőséggel bír, hiszen az összegyűjtött adományokat személyesen viszi majd el Szíriába a főpásztor.

„Az emelkedett este hangulatához talán nem illik, mégis kemény szavakkal kell beszélnem arról, hogy micsoda galád és embertelen érdekek vezetik bizonyos hatalmakat ahhoz, hogy embereket otthontalanná, hajléktalanná tegyenek. A szándéka az lenne az egyháznak (immár harmadik alkalommal), hogy ezt a folyamatot megakadályozza. A Szíriában tett látogatásom óta jól tudom: abban kell segíteni a háborús körülmények között élőket, hogy otthon maradhassanak vagy ha már kénytelenek voltak elhagyni hazájukat akkor visszatérhessenek.” – mondta érsek atya, aki azt is hangsúlyozta, hogy az adományokat azért viszi el ő maga, mert a személyes szeretet az igazi szeretet, az jut el szívtől a szívig, az tud lelkileg építő lenni.

Ezt az estét, a gyűjtést úgy lehetett személyessé tenni, hogy két, hazánkban tanuló szír diák is meghívást kapott a koncertre. Nora (az ortodox egyház tagja) és Vadia(római katolikus) elmondták, hogy Magyarország támogatja itteni tanulmányaikat. (Szíriából összesen mintegy négyszáz fiatalnak adatik még meg ez a lehetőség) Ezek után a fiatalok anyanyelvükön énekeltek és imádkoztak, bár kicsit félszegen, de annál nagyobb szeretettel, ezzel is meghálálva az adakozóknak a segítséget.

Az esten elsőként a Lautitia kóruscsalád gyermekkarának dalai csendültek fel. Nemes József karnagy fontosnak tartja, hogy a gyerekek tisztában legyenek annak értékével, hogy adni miért jó. A kis dalos pacsirtáknak nem tette kötelezővé a fellépést, ők mégis teljes létszámban jelentek meg és járultak hozzá egyik legértékesebb kincsükkel a gyűjtéshez. A Lautitiások a három „nagy” előadó produkciói között kápráztattak el hangjukkal a híveket.

Hajtmann Ildikó BONIS-BONA-díjas művész Mendelsson, Mozart és Vivaldi egyházi vonatkozású műveiből adott ízelítőt, majd Dolhai Attila hangja zengte be a templomot. A Jászai Mari-díjas előadótól a nagy népszerűségnek örvendő Leonard Cohen dalt, a Hallelujah-t is lehetett hallani. Végezetül Pitti Katalin operaénekes, Liszt-díjas Érdemes művész főként magyar zeneszerzők műveit szólaltatta meg. Keresztény emberként természetes volt számára, hogy közreműködjön az esten. Mint mondta: folyamatosan arra törekszik, hogy hitében még alaposabb legyen, még komolyabban élje meg, ezért a nap folyamán többször is imádkozik. Nem csak családjáért, szeretteiért, hanem a bajban lévőkért is, így a Szíriában nehéz körülmények közé került keresztényekért is. A jótékonysági koncertet annak megálmodója, Reviczky Éva asszony köszönetnyilvánító szavai zárták. A hasonló nemes programok megszervezésében jártas hölgyet a szíriai események azért késztették cselekvésre, mert egyfelől őt is nagyon megrázta az a felvétel, ami még 2015 végén járta be a világot egy szír kisfiúról, akinek holttestét partra vetették a hullámok a török partoknál. (A 3 éves Aylan, 5 éves bátyjával és szüleivel indult Törökországból Európa felé, amikor hajójuk elsüllyedt az Égei tengeren. A tragédiát csak az apa élte túl.) Másfelől az is mélyen megérintette, ahogy Kocsis Fülöp érsek-metropolita segíti a bajba jutottakat. “Nem beszél, teszi a dolgát, akár élete kockáztatásával is, és azt gondolom a példamutatás mindennél többet ér.”-mondta.

A szervezők mindenkinek köszönik a felajánlásokat, egyben felhívják a figyelmet, hogy további adományokkal folyamatosan lehet segíteni a gyűjtést!

Hirdetéseink: 2018. május 13. vasárnap

2018. május 13. vasárnap

  1. Mához egy hétre, május 20-án lesz Pünkösd ünnepe. Ezen a napon lesz gyermekeink elsőáldozása a 10 órakor kezdődő püspöki Szent Liturgiában. Imádkozzunk az elsőáldozókért és családjaikért!
  2. Pünkösdvasárnap a szertartásokat a megszokott vasárnapi rend szerint végezzük. Az esti Szent Liturgia után végezzük a vecsernyét a pünkösdi térdhajtási imádságokkal. Az ünnep előestéjén, május 19-én, virrasztás (vecsernye, lítia, utrenye) lesz templomunkban az esti Szent Liturgia után.
  3. Pünkösdhétfőn a vasárnapi rend szerint végezzük a szertartásokat. Várunk szeretettel mindenkit.
  4. Szombaton lesz az 5. halottak szombatja. A reggeli 6.45-kor kezdődő Szent Liturgiában emlékezünk meg elhunyt szeretteinkről.
  5. A máriapócsi betegek búcsújára, ami május 27-én lesz, még lehet jelentkezni. Az utazás ára 1200 Ft.
  6. Közeledik az adóbevallások ideje. Aki teheti, kérjük, ajánlja egyik 1 %-át a Katolikus Egyháznak (technikai szám: 0011), a másik 1 %-ot pedig parókiánk alapítványának: A Debreceni Görög Katolikus Egyházért Alapítvány (adószám:18547285-2-09). Az alapítvány az épülő közösségi házunkat szeretné segíteni. Köszönjük a felajánlásokat!
  7. Májusban a hétköznapi esti Szent Liturgiák előtt Parakliszt végzünk az Istenszülő tiszteletére! Várunk mindenkit a közös imádságra.
  8. Megszokott közösségi programjainkra várjuk a kedves testvéreinket. Ma este lesz énekkar, kedden csigakészítő kör, hétfőn és szerdán női torna, csütörtökön bibliakör.

RENDELKEZZEN ADÓJA 1%-ÁVAL!

A Magyar Katolikus Egyház az idei évben is segíti az adózók tájékozódását az 1%-os kampány során.

Az idei évben is lehetőség van arra, hogy a NAV készítse el az adózók bevallását, ezért szeretnénk felhívni figyelmét, hogy abban az esetben is külön rendelkezhet személyi jövedelemadója 1 %-ának felajánlásáról, ha ezt a lehetőséget választotta. Idén kiemelten fontos, hogy rendelkezzen adója egyházi 1%-áról. 2018-tól a benyújtott nyilatkozata újabb nyilatkozat beadásáig vagy ennek visszavonásáig érvényes marad.

A személyi jövedelemadó 1+1%-áról a 17EGYSZA nevű nyomtatvány kitöltésével, illetve az eszja.nav.gov.hu oldalon rendelkezhet. Amennyiben kapott az adóhatóságtól levelet, amelyben felajánlják az adóbevallás elkészítését, ennek mellékleteként megkapta az EGYSZA nyomtatványt is. Ezt kell kitöltenie és az adóhatósághoz eljuttatnia legkésőbb május 22-ig.

Ügyfélkapuval nem rendelkező személyeknek is lehetősége van az online felületen való rendelkezéshez. Ebben az esetben az eszja.nav.gov.hu oldalon válassza a regisztráció nélküli online felület lehetőséget. Amennyiben ön egyéni vállalkozó, február 26-ig kell ezt megtennie.

A magánszemélyek részére a NAV az eszja.nav.gov.hu oldalon március 15-től teszi elérhetővé az előkészített adóbevallást, amelyet május 22-ig tud elfogadni, illetve módosítani vagy újat készíteni

Az adóbevallás beadása mellett ne felejtsen el nyilatkozni adója 1%-áról! Felhívjuk figyelmét arra, hogy amennyiben módosítás nélkül elfogadja a NAV által online felajánlott adóbevallást, akkor se felejtsen el rendelkezni az online felületen adója 1%-áról! Ha már beadta adóbevallását, de még nem rendelkezett az 1% felajánlásáról, ezt a bevallástól függetlenül is megteheti a 17EGYSZA nyomtatvány kitöltésével, illetve az online felületen, legkésőbb május 22-ig.

A Rendelkező nyilatkozat kitöltéséhez az alábbi információkra van szükség:

0011, Magyar Katolikus Egyház

A  http://ajosagosszekot.hu honlapon keresztül is szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a legkisebb összegről szóló rendelkezés is értékes.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye első sorban a Kelet-Magyarországi Fiatalokért Alapítvány  számára várja a felajánlásokat!

Székhely: 4025 Debrecen Petőfi tér 8.
Postacím: 4025 Debrecen Petőfi tér 8. Pf.: 113.
Adószám :18799705-1-09
Bankszámlaszám:11100702-18799705-10000001

Köszönjük segítségét!

Hirdetéseink: 2018. május 6. vasárnap

2018. május 6. vasárnap

  1. Szeretettel köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat.
  2. Csütörtökön Mennybemenetel ünnepe lesz. A szertartásokat a hétköznapi ünnepi rend szerint végezzük. Lítiás ünnep lévén, szerda este virrasztás lesz templomunkban az esti Szent Liturgia után, amelyben a vecsernye, lítia és utrenye szertartását fogjuk elvégezni.
  3. A máriapócsi betegek búcsújára, ami május 27-én lesz, már lehet jelentkezni. Az utazás ára 1200 Ft.
  4. Közeledik az adóbevallások ideje. Aki teheti, kérjük, ajánlja egyik 1 %-át a Katolikus Egyháznak (technikai szám: 0011), a másik 1 %-ot pedig parókiánk alapítványának: A Debreceni Görög Katolikus Egyházért Alapítvány (adószám:18547285-2-09). Az alapítvány az épülő közösségi házunkat szeretné segíteni. Köszönjük a felajánlásokat!
  5. Májusban a hétköznapi esti Szent Liturgiák előtt Parakliszt végzünk az Istenszülő tiszteletére! Várunk mindenkit a közös imádságra.
  6. Megszokott közösségi programjainkra várjuk a kedves testvéreinket. Ma este lesz énekkar, hétfőn ikosfestő kör, kedden csigakészítő kör, hétfőn és szerdán női torna, csütörtökön bibliakör, pénteken a Bazilita Harmadrend találkozója lesz.
  7.  „A szeretet házhoz megy” címmel egy jótékonysági hangversenyre szeretnénk hívni a kedves testvéreket, amely a templomunkban lesz május 12-én, 18.30-tól. Jegyek az irodában, illetve a mai napon a templomban is megvásárolhatóak.
  8. Július 2. hétfő és július 6. péntek között lesz parókiánk gyermektábora Esztergomban. A tábor költsége 5000 Ft. Érdeklődni és jelentkezni Jozsó atyánál lehet.

Fodor István atya vasmiséje

Kedves testvérek!

Fodor István atya, Pista bácsi -aki Debrecenben éli nyugdíjas éveit és akit híveink mint templomunk vasárnap déli liturgiáján miséző lelkészt is ismerhetnek- a Jóisten kegyelméből elérte azt, ami paptársai közül is keveseknek adatik meg: pappá szentelésének 65. évfordulóját.

Évfordulós vasmiséjét május 6-án, vasárnap fél 11 órakor tartja legutolsó szolgálati helyén, Létavértesen a nagytemplomban, amelyre szeretettel hív minden érdeklődő debreceni testvért is.

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe Pista bácsi örömünnepét!

Kapin István parókus

Hirdetéseink: 2018. április 29. vasárnap

2018. április 29. vasárnap

  1. A mai napon Haramura Béla alszerpapot diakónussá szenteli Kocsis Fülöp érsek metropolita atya a 10 órakor kezdődő püspöki Szent Liturgiában. Imádkozzunk az újszentelt diakónusunkért.
  2. A máriapócsi betegek búcsújára, ami május 27-én lesz, már lehet jelentkezni. Az utazás ára 1200 Ft.
  3. Közeledik az adóbevallások ideje. Aki teheti, kérjük, ajánlja egyik 1 %-át a Katolikus Egyháznak (technikai szám: 0011), a másik 1 %-ot pedig parókiánk alapítványának: A Debreceni Görög Katolikus Egyházért Alapítvány (adószám:18547285-2-09). Az alapítvány az épülő közösségi házunkat szeretné segíteni. Köszönjük a felajánlásokat!
  4. Májusban, az esti Szent Liturgiák előtt Parakliszt végzünk az Istenszülő tiszteletére! Várunk mindenkit a közös imádságra.
  5. Megszokott közösségi programjainkra várjuk a kedves testvéreinket. Ma este lesz énekkar, szerdán női torna, csütörtökön bibliakör.
  6.  „A szeretet házhoz megy” címmel egy jótékonysági hangversenyre szeretnénk hívni a kedves testvéreket, amely a templomunkban lesz május 12-én, 18.30-tól. Jegyek az irodában vásárolhatóak.
  7. Július 2. hétfő és július 6. péntek között lesz parókiánk gyermektábora Esztergomban. A tábor költsége 5000 Ft. Érdeklődni és jelentkezni Jozsó atyánál lehet.

DIAKÓNUSSÁ SZENTELIK HARAMURA BÉLA ALSZERPAPOT

A szertartásra a Szamariai asszony vasárnapján kerül sor

A Hajdúdorogi Főegyházmegye diakónusává szenteli Kocsis Fülöp érsek atya Haramura Béla alszerpapot. Az esemény 2018. április 29-én a 10 órától kezdődő Szent Liturgia keretében lesz Debrecenben, az Attila téri főszékesegyházban, amire szeretettel várják a kedves testvéreket.

Haramura Béla

1974. május 29-én Debrecen született. Jelenleg a Kós Károly Művészeti Szakközépiskola kollégiumának vezetője és hitoktatóként is dolgozik a József Attila Általános Iskolában. 2009. július 11-én avatták felolvasóvá (azóta is kántori teendőket lát el az Attila téri főszékesegyházban) és 2017. december 5-én lett alszerpap.

Hirdetéseink: 2018. április 22. vasárnap

  • A mai perselyadományokat a papnevelés céljára fogjuk továbbítani egyházmegyénk felé. Köszönjük az adományokat!
  • Örömmel értesítjük a kedves testvéreket, hogy Haramura Béla alszerpapot, képviselő testületi tagot diakónussá szenteli Kocsis Fülöp érsek metropolita atya templomunkban mához egy hétre, április 29-én, a 10 órakor kezdődő püspöki Szent Liturgiában. Várunk mindenkit a közös ünneplésre! Imádkozzunk a szentelésre várakozó testvérünkért.
  • Holnap, április 23-án, hétfőn Szent György nagyvértanú ünnepe lesz. A szertartásokat a hétköznapi ünnepi rend szerint végezzük.
  • Közeledik az adóbevallások ideje. Aki teheti, kérjük, ajánlja egyik 1 %-át a Katolikus Egyháznak (technikai szám: 0011), a másik 1 %-ot pedig parókiánk alapítványának: A Debreceni Görög Katolikus Egyházért Alapítvány (adószám:18547285-2-09). Az alapítvány az épülő közösségi házunkat szeretné segíteni. Köszönjük a felajánlásokat!
  • Megszokott közösségi programjainkra várjuk a kedves testvéreinket. Ma este lesz énekkar, hétfőn ikonfestő kör, kedden csigakészítő kör, hétfőn és szerdán női torna lesz, csütörtökön Biblia kör.
  • Április 26-án, csütörtökön templomunkban a vecsernyével kezdődően Jézus ima találkozó lesz.
  • Szintén április 26-án, a Szent Miklós teremben Férfi kör lesz 19 órától.
  • „A szeretet házhoz megy” címmel egy jótékonysági hangversenyre szeretnénk hívni a kedves testvéreket, amely a templomunkban lesz május 12-én, 18.30-tól. Jegyek az irodában vásárolhatóak.
  • Július 2. hétfő és július 6. péntek között lesz parókiánk gyermektábora Esztergomban. A tábor költsége 5000 Ft. Érdeklődni és jelentkezni Jozsó atyánál lehet.
  • Végül két dolgot is szeretnénk megköszönni parókiánk nevében. Múlt vasárnap Komáromi János és családja felajánlásaként parókiánk 350 fő számára tudott ételt osztani a Szent Lukács Szeretetszolgálat közreműködésével.
  • S bizonyára észrevettük mindannyian a templombejárat előtti új lábtörlőt. Köszönjük id. Nagy Antal felajánlását.

340 ADAG ÉTEL FOGYOTT EL

Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív Iroda

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív Irodája 2018.április 15-én ismét ételosztást tartott.

Ez az alkalom Komáromi János és családja valamint az Attila téri Görögkatolikus Egyházközség támogatásával valósult meg. A felajánlást ezúton is hálás szívvel köszönjük! A következő ételosztást 2018. május 6-án tartjuk. Minden felajánlást és adományt szívesen és  köszönettel fogadunk, melyekkel rászoruló embertársaink segítségére lehetünk!