Jómagam 14 éve foglalkozom futással, lelkes amatőrként, mivel sohasem volt úgy igazán edzőm sem, aki segítette volna a felkészüléseimet, avagy támogatott volna a versenyeken. Kezdetben a futás gyógyírként szolgált a lelki megpróbaltatásokra, és közben ezen a lelki úton haladva találkoztam a magányban Isten szeretetével. A hit minden megróbáltatások között vitt előre a céljaim felé legyen szó futásról vagy az élet egyéb területeiről akár. S ezeket a lelki megpróbaltatásokat is ma már áldásnak tekintem, tudom, hogy Isten ezek által formált a jellememen. A futás  számomra nem csupán sport, vagy életforma, a lélek olyan szabadsága, ahol szabadon szárnyalhatnak a gondolataim, és elengedhetem a rossz érzéseket. A kilométerek róva érzem a Mindenható jóságát, és hálát adhatok azért, hogy futhatok, hogy megtehetem egészséggel, és hogy ezeket az olykor súlyos kilométereket gond nélkül töretlen lelkesedéssel tudom teljesíteni. Sokszor nevezzük intuíciónak, belső hangnak, ami bíztat, hogy igenis képes vagy bármire , ha hiszel benne igazán teljes szívvel és tiszta lélekkel. Manifesztálni a jót és elengedni a negatív gondolatokat. Isten kegyelmével és szeretetével futva minden egyes kilométeren. 

 

Egy kabalaként hordom magammal azt a karkötőt , amelyet édesanyám a Vatikanban szeretettel adott nekem , s mely megáldásra került Zarándokútunk során Rómában. Ezt az áldást érzem minden nap, egy fajta békét, megnyugvást. Hitem szerint az erős ember felemel másokat, és segíti az elesetteket is, nem bánt senkit, Isten tanításait szem előtt tartva éli mindennapjait. A Zarándokfutás számomra egy a hit miatt is fontos verseny és külön öröm, hogy Egyházunkat képviselhettem. Hálával tartozom, hogy ez a közösség ilyen szeretettel fogadott be. A verseny korántsem volt könnyű, mert nagyon meleg volt, a homokút is feladta helyenkènt a leckét, néhol a tűző nap ereje, néhol a homokos út nehezítette lépéseim, az aszfalt is árasztotta magából a hőt. De az a béke, amikor ilyenkor bennem megnyilvánul, feledteti a nehézséget. 

 

S a versenyen egy fiatal fiú rosszul lett, nem hagyhattam ott, nem törődve a percekkel kézenfogva bekísértem, olyan erővel szorította kezem, mint akinek utolsó reménye vagyok, szerettem volna, ha nehézkesen is, de teljesíti ő is, hiszen "ketten együtt futottak"  hangzott el reggel a misen futás előtt. A fiu akit bekísértem, az én utolsó métereim ott állt a fa árnyékában, éreztem a hálát, hogy nem hagytam itt, várt tapsolva a célban, ahogy Drága édesanyám, a szervező atya hatalmas pacsival es az ujjongó tömeg, futóbarátok skandálca nevem. De valójaban nem a győzelem hajtott, hanem az, hogy átjárjon egy ilyen fontos Nemzeti Kegyhelyen a hit ereje,  az ami minden nehézségben ott volt velem, a hitem az amit soha senki nem vehet el, hiszen Istenbe vetett hitem erősebb, keményebb , mint bármelyik gyémánt a világon.  Méltán büszke vagyok, hogy a  21 kilométeres távon női elsőként futhattam be 1 óra 36 perc alatt teljesítve ezt a csodáltos utat. S hiszem , hogy az út még nem ért véget itt, és hiszem , hogy adhatok azáltál , hogy megmutathatom mi mindenre képes a hitünk Isten Kegyelmével kívánok szeretetteljes életet mindenkinek. K.H.