HIRDETÉSEINK

Hirdetéseink: 2019. június 23. vasárnap

 

  1. Hétfőn, június 24-én Keresztelő Szent János születésének ünnepe lesz. A szertartásokat a hétköznapi ünnepi rend szerint végezzük. Szent Liturgia lesz 6.30, 8.30, 10 és 17.30-kor. Utrenye 7.30-kor lesz, az esti Liturgia után vecsernyét végzünk.
  2. Szombaton, június 29-én Péter és Pál főapostolok ünnepe lesz. A szertartásokat a hétköznapi ünnepi rend szerint végezzük. Szent Liturgia lesz 6.30, 8.30, 10 és 17.30-kor. Az esti Liturgia után vecsernyét végzünk.
  3. Az ünnep előestéjén, július 28-án, pénteken, az esti Szent Liturgia után virrasztás lesz a templomunkban, amelyben a vecsernye, lítia és utrenye szertartását fogjuk elvégezni. Várunk mindenkit a közös imádságra.
  4. Csütörtökön, július 27-én Jézus ima találkozó lesz templomunkban a vecsernyével kezdődően, amelyet Fülöp érsek metropolita atya fog vezetni.
  5. Mához egy hétre a Szent Liturgiák perselyadományait az un. Péter fillérek gyűjtésre fogjuk továbbítani a Főegyházmegyei Hivatal felé. Ennek megfelelően kérjük majd a kedves testvérek jószívű felajánlásait.

Közösségi házunk hamarosan épül!

Ha módjában áll támogatni az épülő Közösségi házunkat, az alábbi számlaszámon megteheti,

Debreceni Görögkatolikus Egyházközség

11100609-19852386-36000001

vagy személyesen az Egyházközség irodájában:

4024 Debrecen, Vígkedvű Mihály utca 2. sz.

Köszönjük felajánlását!

Elsőáldozás – 2019.05.05.

Engedjétek hozzám a gyermekeket… mert ilyeneké az Isten országa”  (Mk. 10,14)

                                                                

 

Május 5-én, Anyák napján, a Kenethozó Asszonyok Vasárnapján Egyházunk 67 gyermeke számára érkezett el az elsőáldozás napja.

A 10 órakor kezdődő püspöki liturgia keretén belül Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya felnőtteket és  gyermekeket egyaránt megszólító beszéde után részesítette gyermekeinket  szent  eukharisztia kegyelmében.

Az utódok keresztény életre való felkészítéséért, s a szertartás lebonyolításának megszervezéséért köszönet illeti  Zuró József atya, és Kapin István parókus atya több hónapos, felelősségteljes munkáját.

Óriási öröm számunkra, hogy ilyen nagyszámú elsőáldozó csoport élhette át az oltári szentséggel való találkozás misztériumát.

Kívánjuk, hogy igazi követői legyenek a Tanító Jézusnak, s azt az ígéretet, melyet keresztelkedésükkor Keresztszüleik tettek meg nevükben, be tudják váltani.

Ne feledjük, hogy ezzel az állomással nekünk, szülőknek nem ért véget gyermekeink katolikus módon való nevelése.

 „Ezeket a parancsokat, amelyeket megszabok neked, őrizd meg szívedben és vésd gyermekeidnek is az eszébe. Beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz és amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz.” (Deut. 6,5-7)

 

Fülöp Metropolita atya szentbeszéde az elsőáldozási liturgián.

 

Föltámadt Krisztus! Valóban föltámadt!

Valóban föltámadt, és az asszonyok már nem találták ott a testét. Hiába vitték magukkal a fűszereket, már nem volt mit bebalzsamozni. Pedig ez lett volna Jézus iránti szeretetük utolsó nagy jele: ahogy asszonyi gondoskodással körülvették őt életében, úgy szerettek volna róla utoljára gondoskodni, bebalzsamozni halott testét. Igen, ilyenek az asszonyok, ilyenek az édesanyák, ők mindenre gondolnak.

Különös egybeesés ez ma, hogy épp a kenethozó asszonyok vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat is, azokat a gondos asszonyokat, akik magukról megfeledkezve mindent megtesznek gyermekeikért, szeretteik minden szükségéről gondoskodnak. Milyen érdekes, hogy mi, férfiak nem tudunk ilyenek lenni. Persze, vannak nagyon gondos édesapák is, akik szintén tudják, hogy mit kell betenni az iskolatáskába, minek kell bekerülnie az uzsonnás szatyorba akár iskolába, akár kirándulásra indulnak a gyermekek, de lássuk be ez a ritkább, s erről legtöbbször a drága édesanyák gondoskodnak asszonyi szeretetükkel. Legyenek áldottak ezért!

Hasonló, gondoskodó szeretet vezette ezeket az asszonyokat is, akik Jézus sírjához mentek. Mindenre gondoltak, már előre megvették a fűszereket és jó korán, amikor csak lehetett, mentek a sírhoz, hogy elvégezzék az utolsó szükséges műveleteket. Mindenre gondoltak, kivéve egyet. Egyetlen dologról megfeledkeztek. Arra nem jutott eszükbe, hogy hogyan fognak bejutni a sírba. Már amikor a sírkert felé tartottak, akkor jutott csak kezdtek el ezen töprengeni: Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ? Talán azért is kerülte el a figyelmüket ez a fontos részlet, mert ez inkább férfimunka lett volna. Ők mindenre gondoltak, ami az ő feladatuk, de a kő elhengerítése eszükbe sem jutott. Arra a férfiaknak kellett volna gondolniuk. Csak hát, a férfiak nem voltak sehol. Elbújtak, félelmükben bezárkóztak, őrájuk most nem lehetett számítani. Hát akkor kire? Ki fogja elhengeríteni a hatalmas követ?

S lám, az Úr gondoskodik. E drága asszonyok gondoskodását megjutalmazta az Úr. Nem volt baj, hogy erről az egy fontos mozzanatról megfeledkeztek, ebben kisegítette őket. S mint tudjuk, nem is csak ebben. Nem csupán azért küldött oda egy angyalt, hogy segítsen elhengeríteni a követ. Ott az asszonyok sokkal, de sokkal többet találtak. Nem csak az elhengerített követ, hanem mögötte az üres sírt! Erre igazán nem számítottak. Az Úr minden elképzelésüket felülmúló módon jutalmazta meg őket. Az asszonyok ugyan megtettek minden tőlük telhetőt, de ennek eredményeképpen sokkal nagyobb dolog történt: nem volt, akit bebalzsamozzanak, a holtest eltűnt, Krisztus föltámadt. S így ők lehettek az egész világ számára a föltámadás első hírnökei, igazi apostolok, az Isten küldöttei, akik a világ legnagyobb örömét kiálthatták bele a világba: Föltámadt Krisztus!

Kedves Testvérek!

Ezen a napon, kenethozó asszonyok vasárnapján egy másik történetet is hallhatunk a Szent Liturgián, amelyre szintén érdemes odafigyelnünk. A kántor fölolvasta az Apostolok Cselekedetiből azt a részt, amikor az apostolok munkatársakat választanak maguknak. Ez Jézus föltámadása után néhány ével történhetett, amikor már igen sokan lettek kereszténnyé, annyira, hogy a tizenkét apostol nem győzte ellátni őket. (Tudjuk, hogy Júdás helyére Mátyást választották, tehát újra tizenketten voltak.) Arra az elhatározásra jutottak, hogy kiválasztanak arra alkalmas, jó hírben álló, imádságos és bölcs férfiakat, hogy segítsenek nekik. Így ők az imádságnak és az Ige szolgálatának szentelik magukat, ezek a bölcs, imádságos emberek pedig a híveket látják el az asztalközösségben. Ezek lettek az első diakónusok.

Kicsit olyan ez, mint itt a mi templomunkban. Ha körülnézek, azt látom, hogy alig férünk be ebbe a hatalmas templomba. Már olyan sokan vagyunk, hogy az atyák nem is győzik ellátni a feladataikat, ezért mi is választottunk arra alkalmas bölcs, imádságos férfiakat, és fölszenteltük őket a diakónusi szolgálatra. Az itt szolgáló atyák az apostolok utódai, ők felelősek elsősorban a tanításért és imádságért, a diakónus atyák, pedig segítik őket az asztal szolgálatában.

Persze, valaki megkérdezheti, miféle asztal szolgálatában, hiszen itt a templomban nincs is asztal? Meg a templomban nem is szoktunk enni! Így van ez, nem szoktunk enni a templomban? Nem egészen! Mert valóban nem illik enni a templomban, sem kekszet, sem ropit, sem semmi effélét, mégis valamit szoktunk itt enni és inni. Mi az? Mi lehet az? Hallom, valaki már mondja az ünnepélyes áldozásra készülők közül. Bizony, itt is van, amit megehetünk, amivel táplálkozhatunk: az Eucharisztia. Mi is az Eucharisztia? Krisztus Teste és Vére, amelyet magunkhoz vehetünk. Ezt kapjuk itt, az isteni lakomán, valójában ezért jövünk ide a templomba, hogy ebből a mennyei táplálékból részesülhessünk. Itt is van asztal, az oltárasztal, amelyre kenyeret és bort viszünk föl. S itt is történik valami hatalmas csoda, pontosan olyan nagy, mint ami az üres sírnál történt, amikor Krisztus föltámadt. Ahogy az asszonyok teljesen meglepődtek, mert sokkal többet kaptak, mint amit valaha is reméltek, úgy ér bennünket is ez az elképesztő isteni ajándék: az Isten Testét és Vérét kapjuk.

Mi is úgy vagyunk, mint a kenethozó asszonyok, nekünk is meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt. Úgy sejtem, hogy a ma szentáldozásban részesülők mind nagyon fölkészültek erre a napra, erre a csodálatos pillanatra. Megtanultak mindent, ami kell, lassan egy éve már minden vasárnap eljöttek a templomba, most, az utolsó napokban szépen meggyóntak, letettek minden terhet, minden bűnt, hogy semmi ne akadályozza őket e szent Titok vételében. S gondolom, a szüleik, keresztszüleik is ugyanezt tették. Legalábbis nagyon fontos, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk az Úrral való találkozásért. Kövessük az ő szavát, igyekezzünk az Evangélium szerint élni, egymást türelemmel szeretni, s egyáltalán mindent megtenni, amit az Isten elvár tőlünk. Mi ezt tudjuk adni. Ám tudnunk kell, mindez kevés. Nem gondolhatjuk, hogy ha mindent gondosan megteszünk, akkor megérdemeljük ezt az isteni ajándékot. Mi csak földi dolgokat tudunk hozni, mi csak kenyeret és bort tudunk az oltárra tenni, de abból még nem lesz isteni táplálék. Ez az Isten hatalmas, ingyenes ajándéka. Minden elképzelést fölülmúl. Sokkal többet kapunk ebben, mint amit valaha is remélhetünk. Fontos tudnunk, hogy bár jól fölkészültünk erre a mai napra, mindent megtanultunk, ami kell, de itt még óriási titkok rejlenek! Még ezeknél sokkal de sokkal többet fogunk megtanulni, megérteni, fölfogni, befogadni. Az Isten minden tettünket fölülmúlja. Ő így szeret minket, végtelen isteni szeretettel. Azt várja tőlünk, hogy mi is beletegyünk mindent, ami tőlünk telik ebbe a találkozásba, és ő is beletesz mindent, ami őtőle telik ebbe a találkozásba: maradéktalanul beleteszi végtelen önmagát. Ez az Eucharisztia.

Ahogyan a kenethozó asszonyok halott-balzsamozás helyett a föltámadás hírnökei lettek, úgy kell nekünk is átváltozunk, átalakulnunk, és hétköznapi emberekből a föltámadás hírnökeivé, az Eucharisztia terjesztőivé válnunk. Mától kezdve átalakul az életünk. Krisztus hozzánk költözik, s most már életünk állandó részévé válik. Ez az isteni táplálék legyen a mindennapi kenyerünk, amelyet a mi Atyánktól kérünk. Ez tehát nem csak egyetlen ünnepi napra szól, hanem mostantól fogva egész életünkre. Amen.

https://hd.gorogkatolikus.hu/Csaknem-hetven-gyermek-reszesult-az-Eucharisztiaban-kenethozo-asszonyok-vasarnapjan-Debrecenben–2019-majus-07

Képek forrása: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Gajdos Nagyezsda (Nadika) asszony lesz vendégünk

Csépes János görögkatolikus áldozópap, vértanú leánya,

Gajdos Nagyezsda (Nadika) asszony lesz vendégünk 019. április 11-én , csütörtökön, 16.30-kor a Bibliakörünk szervezésében

helyszín: Szent Miklós terem

A kárpátaljai vértanúknak állít emléket a Médiacentrum Debrecen új filmje. A Vojtkó Ferenc által rendezett alkotás a kárpátaljai magyarság 20. századi történetét foglalja össze. A film egyik tanúság tevőjét hallgathatjuk ezen az estén.

 Szeretettel várunk mindenkit hölgyeket és férfiakat, fiatalokat és felnőtteket egyaránt.

Csépes János (1918. október 5.- 1953. augusztus 1.) görögkatolikus áldozópap, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye vértanú papja. 1943. július 12-én Dr. Dudás Miklós hajdúdorogi megyéspüspök szentelte áldozópappá. A Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelt hajasdi templom parókusa volt. Az aposztázia elutasítása miatt 1950-ben 25 év kényszermunkára ítélték és Vorkután 1953-ban kivégezték. Boldoggá avatási eljárását több vértanú és hitvalló paptársával együtt a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye kezdeményezte 2006-ban. Születésének 100. évfordulója és halálának 65. évfordulója alkalmából a család jubileumi Szent Liturgiában emlékezik Csépes Jánosra, aki katolikus hit üldözésének érájában életét adta Krisztusért.

Gyermekek farsangja Parókiánkon

Február 23-án nagy napra ébredtek parókiánk gyermekei és családjai, hiszen ezen a délutánon
tartottuk parókiánk gyermek farsangját.
Izgatottan gyülekeztek és készültek a gyerekek, hiszen hagyománya van már közösségünkben
ennek a napnak.
A délután jelmezversennyel kezdődött, ahol jobbnál jobb és nagyon ötletes, sok esetben saját
készítésű jelmezbe öltöztek be gyermekeink. Bár nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen
nem volt könnyű a több mint 50 gyermeket értékelni, de sikerült a legjobbakat kiemelni.
Az izgulásnak nem volt még vége, hiszen következett a várva várt tombola, ahol értékes
nyeremények várták új kis tulajdonosukat.
A gyermekeket és szülőket szendvicsek, farsangi fánkok, mindenféle finomságok
várták, így figyeltünk a lélek gyarapodása mellett testi táplálkozásunkra is.
A délután további részében az önfeledt szórakozásé és játéké volt a főszerep, s mindannyiunk
arcán ott volt a mosoly, hiszen ismét egy szép és áldott délután lehetett a miénk.